Menni vagy maradni?

írta: Aigner Judit

Nehéz kérdés. Talán nem is lehet rá válaszolni, mi a helyes, legalább is mások helyett nem dönthetünk. Magunk vagyunk…

… Azért választottam ezt a témát, mert már érettségi után állva, mégis „csupán” 18 évesen a nagybetűs ÉLET kapujánál úgy érzem, ez a legaktuálisabb. A biztonságérzetet adó középiskolából kikerülve, egyesek a megyében maradnak, míg mások félelmet nem ismerve az ország különböző pontjaira, vagy külföldre utaznak „szerencsét próbálni”.

Mi a jobb, vagy mi a helyes, otthon maradni, vagy útra kelni? Ezt mindenki maga dönti el. A döntés személyiség- és pénzfüggő. Az olykor öntörvényű, bátor, céljaikat megvalósítani vágyó emberek bátran nekivágnak a sok-sok veszélyt rejtő ismeretlen terület felfedezésének, hogy megvalósítsák álmaikat. Mások, akiket akár kényelmesebbnek is nevezhetünk, ők inkább otthon maradnak a családi fészekben, ahol ráérnek önállóvá válni. Hiszen kinek ne esne jól az, amikor „hajnalban” (reggel 8 óra) kócosan és hulla fáradtan kikelve az ágyból a konyhában friss péksütemény és egy bögre kakaó várna, amiért nem neki kellett elmennie a boltba.

Mindkét választásnak meg vannak az előnyei és hátrányai is.

Miért jó elutazni?

Jó elutazni, mert új dolgokat fedezhetünk fel, új kultúrákat ismerhetünk meg. Önállóvá válhatunk, amitől sokan félünk. Megtanulhatjuk azt, hogyan alkalmazkodjunk embertársainkhoz.

Jó, mert az új dolgok belőlünk is valami újat hoznak ki, amit eddig soha. Ha elutazunk, nem csak látványbeli elemekkel, de emberi érzésekkel és feledhetetlen emlékekkel gazdagodhatunk.

Ha otthon maradunk, ezekről mind lemaradhatunk. Ha azért maradunk otthon, mert félünk az újtól, a változástól, és nem merünk megújulni a világ felé, nem leszünk szegényebbek, „csak” megfosztjuk magunkat a „gazdagság” felemelő érzésének lehetőségétől.

Miért jó otthon maradni?

Jó otthon maradni, mert az a bizonyos zárt közeg megvéd minket és nem engedi azt, hogy magunkra legyünk utalva. Az otthont ismerjük, és nem félünk tőle. Bármi történjék, mindig találunk egy ismerős arcot, aki ránk mosolyog, megfogja a kezünk és vigyáz ránk.

Hal elutazunk, szintén mindezekről lemaradunk. De bárhol is legyünk a világban, biztos találunk egy segítő kezet, aki utánunk nyúl, és nem hagy minket elveszni.

Az útra kelés és az otthon maradás kérdése, az emberiséggel egyidős. Gondoljunk csak Homérosz Odüsszeuszára, Vergilius Aineisére, Gulliver utazásaira, vagy Candide-ra. Mindegyik személy más-más személyiség birtokosa. Odüsszeusz, a vakmerő utazó, aki Poszeidon haragjával mit sem törődve, életét kockáztatva nekivág az útnak. Hogy mi ennek az oka? Talán a kaland csábítása és szépsége, vagy Odüsszeusz akarata és önfejűsége? Mindkettő. Odüsszeusz fel merte fedezni a világ sokszínűségét, gyönyörét és ezzel ellentétben veszélyét is. Hősünk fájdalmat, veszélyt nem ismerve bejárta a világot.

Az utazókat mind kalandvágy, önfejűség és bátorság jellemzi.

Menni vagy maradni?

Mielőtt a jelentkezési lapomat elküldtem az adott felőoktatási intézménybe, ezt a kérdést magamnak is sokszor feltettem. Osztálytársaim között vannak, akik az ország túlsó felére, sőt, külföldre is elmennek tanulni, míg én szerény személyemmel gyarapítom az „otthon maradók táborát”. Hogy én miért pont ezt választottam? Egyrészt féltem volna elmenni messzire, az olykor-olykor ugyan felidegesítő, mégis gondoskodó és biztonságot nyújtó szülőktől. Ha egy-egy szót társíthatnék a menni és a maradni szóhoz, azt mondanám: új és biztonság. Egy-egy tulajdonság, amelyek mögött jó és rossz dolgok bújnak meg. Nekünk, magunknak kell eldöntenünk, mit választunk. És ez a legnehezebb benne, a döntés. Mérlegelnünk kell mi a több, az előny, vagy a hátrány, vagy éppen mely hátrányokat tudjuk előnyünkre fordítani.

Egy biztos, akárhogy is döntünk – megyünk vagy maradunk – ahonnan jöttünk, mindig lesz valaki, aki hazavár. Akár otthon, akár nagyon-nagyon messze, merjük megvalósítani álmainkat!

Én is ezt szeretném, remélem sikerül…